2016. október 16., vasárnap

A meseíró közönségtalálkozóra megy

A meseíró lerúgta magáról a paplant, felült az ágyon, és gyöngéden megpaskolta a mellette szundikáló felesége fenekét. Aztán odabiccentett a sarokban üldögélő sárkánynak, aki szokás szerint tökmagot rágott.
- Fél óra múlva lent, a garázs előtt.
A sárkány bólintott.
- És szólj a koboldnak is, a szekrényben láttam utoljára.
A sárkány megint bólintott, de a meseíró nem volt biztos benne, hogy felfogta, amit mondott neki.
- Ne feledd vinni a plüsspatkányt – szólalt meg rekedten a felesége. – És ne megint azt a csíkos inget vedd fel, mint a múltkor. Szakadt az alja.
A meseíró motyogott valamit, bedobta a szatyorba a plüsspatkányt, és ment borotválkozni.
- Ne félj, szeretni fognak – mondta neki a borotvahab.
- Lenyűgözöd őket, mint mindig – kacsintott rá a hidratáló krém.
- Abszolút zseni vagy – hízelgett egy penészfolt a csempén.
Amikor a meseíró újra a szobába lépett, a felesége már az ágyon ült, és Jeromos, a művelt pitbull füle tövét vakargatta.
- Mutasd meg a sok kis szarosnak, hogy te vagy a király! – mondta Jeromos.
- Már megint csúnyán beszélsz, Jeromos! – csóválta fejét az asszony.
- Hé főnök! – szólalt meg végre a sárkány. – Jöhet velünk a hasfájós törpe is? Elüldögél majd csendben a hátsó ülésen, tudod, milyen.
- Nem bánom – mondta a meseíró.
Búcsúzóul megcsókolta a feleségét, és nagyot sóhajtva az ajtó felé lépett.
- Ebédre itthon vagyunk! – szólt ki a plüsspatkány a szatyorból.
Ezen mindenki jót nevetett, és a kis csapat végre elindult.

2015. október 18., vasárnap

Szupermalac és Űrpatkány - Cukibolyó


2015. januárjában egy hónapig beteg voltam, a lakást is csak akkor hagytam el, ha orvoshoz mentem. Elég sok gyógyszert szedtem, úgyhogy elmondhatom: gyógyszerek hatása alatt írtam azt a kisregényt, amelynek Szupermalac és Űrpatkány lett a címe. Nem tudom, megjelenik-e valaha, az viszont bizonyos: két fejezetéből rajzfilm készül Máli Csaba rajzaival.
A fejezetek közül most az egyik az Író Cimborák blogján olvasható.
Vigyázat, cenzúrázatlan (malac) verzió!

A részlet elolvasásához kattints IDE!


2015. augusztus 21., péntek

A kék hajú lány prózaversei

A kék hajú lány című kisregényem eredetileg egy prózavers-kötet lett volna némi átvezető szöveggel, de a szerkesztőm, Dian Viktória azt javasolta, hogy vegyem ki a verseket a könyvből, és inkább a rövid átvezető szövegeket bővítsem ki. Megfogadtam a tanácsot - szerintem jobb lett így a könyv -, egyedül Mira vámpírdalát hagytam benne a végső szövegben. A versek egy része megjelent annak idején a Mesemustra oldalán, aztán évekre el is feledkeztem róluk. Ma délután megtaláltam az összeset a gépemen, és úgy döntöttem, érdekességként közzéteszem őket itt a blogomon. Nem javítok rajtuk, suták és nyersek, de talán nem ez a fontos: aki olvasta a könyvet, az rá fog ismerni, hogy mit vettem át belőlük a végső szövegbe. Olvassátok szeretettel!

A fekete bárány


Ő a fekete bárány,
pedig nagyon is ember.
Pityunak hívják, és az eszét
elitta állítólag,
pedig okos volt,
sokra vihette volna.
Ő volt a reménység
a családban, csak az ital,
meg a jelleme, az gyenge,
emberileg problémás,
nem úgy, mint a másik
rokon, a Gyula, aki egy minta,
kitüntetéssel diplomázott,
csúcs férj, remek apa,
egy példakép.
De a Pityut mégis jobban
szereti mindenki, mert
ő elrontotta az életét.

Pati Patkány


Van egy patkányom,
plüssből varrták és szürke,
és néha beszélgetek vele.
Elég okos, és a világot
kicsit úgy látja, mint én.
Szereti a zenét
és a büdös sajtot,
amit csak Joci, a nagybátyám
szeretett régen, de már ő sem.

És a patkányom beszél
idegen nyelvet is, bár csak egyet,
kicsit franciául, állítólag.
Tegnap megint dumcsiztunk,
kocsikról meg lányokról.
De ez titok, mert ciki nagyon.
Ha kiderülne, akkor a nővérem
leadná a drótot,
hogy a testvére hülye, mert
még egy igazi patkánnyal sem lehet
beszélgetni, nem hogy olyannal,
amelyik plüss.
Pedig lehet. Igaz, ha nem figyel
oda, selypít egy kicsit.

Volt egy nyulam


Lógó fülű, dalmata
amerikai törpenyúl,
ez volt a ketrecre írva,
amiben megláttam a boltban.
Éppen nem csinált semmit.
Ez jellemző volt rá,
sosem csinált semmit.
Csak evett és aludt,
és néha a lábával toppantott.
Olyankor apám azt mondta,
hívja a nyuszilányt.

De nem jött soha a nyuszilány,
hiába hívta. Pedig segítettünk,
toppantottam én is, apa is.
Néha még anya is. De nem.
Fricinek hívták a lógó fülű,
dalmata amerikai törpenyulat.
De a nevére nem hallgatott
soha. Buta kis állatka,
mondta anyám, de nem volt
igaza. Csak úgy tett, mert
nem akarta, hogy ugráltassuk.
Szabad akart lenni, azt hiszem.

Egy nap aztán, péntek volt,
üres volt a ketrece reggel.
Elugrált innen, apa azt mondta,
egy másik gyerekhez.
De én nem hittem neki, mert már öt
éves voltam. Majdnem hat.
Csak egy fénykép maradt
róla, ott lóg a falon.
Engem néz, és közben olyan,
mint régen. Nem csinál semmit.

Mozgólépcső


Én éppen lefelé,
te éppen felfelé.
Mint a suliban:
én mindig csak
intőt kapok
meg rossz jegyeket,
egyre mélyebbre
süllyedek.
Nincs barátom,
csak egy patkányom,
az is plüss.

Te egyre feljebb érsz,
csupa ötös, dicséretek,
oklevelek, sportsiker.
Orvos akarsz lenni,
tolmács vagy miniszter.
Én pedig semmi.
Eső, kőzápor, üres ház.
Hóvihar a mezőn.
És még szép is vagy,
mint a nap, olyan
színű a hajad,
Látom, ahogy lobog,
egyre távolodik.

Mindjárt eltűnsz,
kijutsz a fénybe.
Mira! – kiáltom.
Mindenki felém fordul.
Csak te nem.

Fagylalt égbolt


Tavasz volt, és egy kopasz
férfitól vettünk fagyit.
Azt mondta, ez a világ
legjobb vaníliája, ilyet
nyalogat az elnök is
Amerikában.
És ha együtt eszik ilyet
egy fiú meg egy lány,
akkor egymásba szeretnek.

Nem néztem Mirára,
csak ettem a fagyit.
Nem néztem az égre,
és mégis láttam az eget
Úsztak rajta hatalmas
adag vanília fellegek.
Narancsfagylalt nap előtt
pisztácia bárányfelhők,
barackos pamacsok,
csokoládé viharfelhők.

Emberek szaladtak az égen,
gyerekek és felnőttek,
idős bácsik, ősz hajú nénik
fejest ugrottak a fagyiba.
És szerelmesek lettek.

Jó ez a vanília,
mondtam Mirának.
Bizony jó, felelte.
És a mosolyán,
úgy láttam,
megbillent az égbolt.

Titkos Szupermen


Óvatosan oson, mint
macska a háztetőn.
Észre sem veszed,
mindig árnyékban jár,
a kabátja is fekete.
A lányok átnéznek rajta,
nem tudják a nevét sem,
szerelmes sms-t
sosem kapott még.

Csak ő tudja, hol van a kapu,
ahol átlép a titkos
Tükörvilágba.
Ott színes ruhákban jár,
nem béna és gyenge,
nem szégyellős,
nem jámbor és csendes,
hanem igazi hős.

Nem fél az oltástól.
télen is fagyit eszik.
trikót hord nyáron,
hogy lássák az izmait.
Minden nap megment
valakit, szombaton pedig
két csinos lányt is:
egy szőke svédet, meg
egy gyönyörű néger lányt.
Vasárnap még egy
vöröshajú angolt.
sok szeplővel.
Attól kapja a legnagyobb,
legnyálasabb puszit,
csak úgy csattan.

És ha erre gondol,
kicsit kilép az árnyékból.
És elmosolyodik.

Férfidolog


Micsoda szégyen,
mondta a nagyi.
Ilyet a családban még
sosem, ilyet még senki.
Csak nagyapád meg ne tudja.
Biztosan a sok tévézés,
meg a furcsa barátaid,
akik sose köszönnek.
Le is kell ülnöm,
picit szédülök,
nagyon megvisel.

Ez az, fiam,
mondta nagyapa,
A vér nem válik vízzé.
Én magam is sokat
huncutkodtam,
nagy vagány voltam,
annyi biztos.
Igazi fenegyerek,
híres vagabund,
az iskola réme.
De a nagyinak egy szót se,
mert gyenge a szíve
szegénynek.

Már megint te,
mondta az anyám,
Mit kell még elviselnem?
Minden fiú ilyen? Miért is
nem egy lányt szültem?
Egy pici, aranyos,
dolgos kislányt?
Vehetnék neki cuki ruhát,
meg pillangó formájú
hajcsatot. Azt a kéket.
Tisztára, mint az apád.
Jobb, ha neki el se mondod,
van baja elég.

Csak így tovább, fiam,
mondta apám.
A te korodban én is,
de ez maradjon köztünk.
Aztán máskor ügyesebben,
hogy el ne kapjanak.
És másnak ne mondd el,
mert ebben a családban
csak én értelek meg.
Jól jegyezd meg, fiam:
ez férfidolog.

A nagyi kávét főz


Nagyi mindig rohant,
rengeteg dolga volt,
sütit sütött, kávét főzött,
mosogatott és gyomlált.
És mindig odaégett a kaja,
felrobbant a kávéfőző,
habos maradt az edény,
gyom helyett a virágot húzta ki.
Mert nem lehet egyszerre
ennyit, mondta neki apa.
Csak izgatod magad.
Nem bírja ezt a gyenge szív.
Egy nyugdíjas ne rohangáljon,
üljön meg a fenekén.

És most csönd van, mióta nincs itt,
minden tiszta és unalmas.
A mentő messzebbre vitte, mint hittem.
A sarkon nem balra fordult,
mondta apa, hanem az ég felé.

Amikor tegnap csattanást hallottam,
úgy örültem, hogy itt a nagyi,
és felrobbantotta a kávéfőzőt.
De csak apa robbantotta fel.
Pont mint a mama, mondtam neki.
Igen, mondta, mint az anyám.
És egy kicsit le kellett
ülnie pár percre. Hallgattunk.
Aztán kifújta az orrát,
és hoztuk a felmosórongyot.

2015. augusztus 12., szerda

Frank Martin beköszön

Óvodások játszanak a homokozóban. A szőke lány és a nála fél fejjel alacsonyabb, kantáros nadrágos fiú egyre gyakrabban néznek egymásra.
- Miért van bot a zsebedben? - kérdezi a lány.
- Mert azzal a keményebb homokba is tudok lyukat fúrni - mondja a fiú.
- Amúgy hogy hívnak?
A fiú feláll a homokozó beton szélére, és elnéz a távolba.
- Kovács Hunor. De az igazi nevem Frank Martin.
A lány kicsit elolvad.
- Akkor most melyik az igazi neved?
- Azt szeretem, ha Frank Martinnak hívnak. A barátaim is így hívnak. Sok barátom van.
A párost távolból figyeli egy félszeg, testesebb fiú, aki módszeresen épít egy homokvárat. Piros lapátja van és kék játékvödre.
- Szerintem nem jó, ha sok barátod van - mondja a fiúnak, de valójában a homokvárához beszél. - A túl sok nem jó.
Frank Martin lebiggyeszti a száját, és egy lábon ringatózik.
- Kellenek a barátok.
Azzal leugrik a homokozóba a szőke lány mellé.

2015. július 20., hétfő

Szupermalac és Űrpatkány

Szupermalac és Űrpatkány a galaxis legkiválóbb szuperhősei.
Szupermalac olyan gyors, hogy mindig sötétben ér célba, mert lehagyja a fényt. Űrpatkány olyan okos, hogy senki sem képes megérteni a gondolatait. Ő maga sem.
Ők ketten az univerzum legjobb szuperhős párosa. A baj csak az, hogy ezt rajtuk kívül nem tudja senki. Ezért igencsak szerény körülmények között, többnyire egy pocsolyában italozgatva töltik hétköznapjaikat rovott múltú ügynökük, Fáraó Kapitány és csinos felesége, Kleó társaságában. Aztán egy napon MINDEN MEGVÁLTOZIK. Vagyis majdnem. A Cukibolygó állatai azt szeretnék, ha két igazán cuki szuperhős mentené meg őket a gonosz és büdös csillagpoliptól. Hőseink magukra húzzák a dresszt, és nekivágnak! Ez az első megbízásuk, talán végre FELFIGYEL RÁJUK A VILÁG!

Az a helyzet, hogy Máli Csaba rendezővel és grafikussal - na meg a Magyar Rajzfilm Kft.-vel - animációs filmet készítünk a képen látható egyszerű lelkivilágú malacról és melankolikus cimborájáról. És nagyon lelkesek vagyunk, és ezt a lelkesedést meg szeretnénk osztani veletek! Csaba már az első rész storyboardját is megrajzolta. Szorítsatok nekünk - na meg a két galaktikus szuperhősnek! :)


8. oldal:







32. oldal:

2015. május 1., péntek

A kék hajú lány – mondatok a készülő hangjátékból


APA: Az élet egy háború, Olivér. Majd megérted. Nem véletlenül vett neked a papa harci kést.

MIRA: Utállak téged, Olivér. OLIVÉR: Én is utállak, Mira.

FANNIKA: Itt nincsenek orvosok. Ez nem igazi kórház. Itt szellemek laknak. Az orvosok is szellemek.

ROBI BÁ: Minden nap vettem neked egy epres csokit a büfében. De te sose jöttél, úgyhogy mindig nekem kellett megennem.

PETI: Olivér, segíts! A nagymamám szerint megragadják az ember lelkét, és kihúzzák a testéből. Nem akarom, hogy ezt csinálják velem.

OLIVÉR: A hazugság is lehet ajándék? MIRA: Azt hiszem, igen.

SCARLETT: Doktor úr, tessék gyorsan jönni! Nagy baj van! A bohócdoktor bezárkózott a mosdóba. Sírdogál, azt mondja, fél a gyerekektől. Nem mer kiállni eléjük bohóckodni.

MIRA: Mindenkit szeretsz, csak engem nem. De nem baj. Most leviszel a mélybe, és soha nem találkozunk többé.

OLIVÉR Pati patkány összeeszik mindenfélét, rohadt almát, szilvás gombócot, szalonnás tésztát meg penészes sajtot, aztán rögtön rohan a vécére.

MIRA: Tudtam, hogy eljössz. Engem nem lehet csak úgy otthagyni.

OLIVÉR: Az ember arról beszél a legtöbbet, ami nincs.

MIRA: Repülünk, Olivér. Végre repülünk.